A volt közlekedési államtitkár csütörtök délelőtt számolt be arról a Facebookon, hogy immár az összes Volánbusz járat valós időben követhető a Google Térképen.
Egy leomlott hídról lehajtva vízbe fulladt amerikai férfi családja azt állítja, hogy családtagjuk azért halt meg, mert a Google nem frissítette a térképeit - írja a BBC.
A mintegy 1 miliárd felhasználót kiszolgáló Google Maps navigációs rendszer egy új, mesterséges intelligencia által generált három dimenziós nézetet kap - jelentette be a Google vezére Sundai Pichai a társaság fejlesztői konferenciáján.
Új frontvonalakat nyithat a mesterséges intelligencia a Google és a Microsoft évtizedes háborújában. A szikrát a ChatGPT tavaly novemberi megjelenése jelentette, amelyet nem sokkal később a Microsoft beköltöztetett keresőjébe, a Bingbe. A fenyegetést látva a Google is bejelentette saját fejlesztését, a Bardot, amely elsőre okozott ugyan némi csalódást, de méltó ellenfele lehet a Bingnek. A Google már két évtizede fejleszt mesterséges intelligencia alapú alkalmazásokat, így nem lesz könnyű ellenfél, még akkor sem, ha a Microsoft a milliók által használt szoftvereit turbózza fel chatbotokkal. Bárki is nyeri azonban a küzdelmet, nagyon sok olyan problémát kell megoldania, amit a mesterséges intelligencia teremtett. És nem kizárt, hogy nevető harmadikként még az Apple is beszállhat a versenybe.
A Google kibővíti a Maps környezetbarát útvonaltervezőjét egy olyan funkcióval, amely az alapján tervezi meg a legkisebb fogyasztással járó utat, hogy a felhasználó milyen üzemanyagot használ. A Google 40 európai országban indítja el a funkciót - írja a cég egy blogbejegyzésében.
Egy évtizeddel a Google Glass debütálása és bukása után a Google egy új okosszemüveget mutatott be, amely tiszavirág-életű elődjével ellentétben nem úgy néz ki, mintha egy B-filmes rendező sci-fijéből lépett volna elő, hanem egy sokkal hagyományosabb kinézetet kapott. Az új eszközt a Google I/O fejlesztői konferenciáján mutatták be sok más termék mellett, és talán a legmeglepőbb funkció, amelyet megosztottak vele kapcsolatban, hogy képes lesz élőben fordítani és feliratozni a beszélt nyelvet.
Több mint egymilliárd ember használja rendszeresen tájékozódásra a Google Maps alkalmazást. Az elmúlt néhány évben a mesterséges intelligencia terén végzett fejlesztések ezen felületen is egyre inkább megjelennek, lehetővé téve, hogy utcaképek milliárdjait egyesítve egy digitális világmodell jöjjön létre. Ebben, vagyis egy környék térképpel való felfedezésében és a tájékozódásban vezet be hamarosan teljesen új megoldásokat a Google.
A Google megerősítette vasárnap, hogy ideiglenesen letiltott bizonyos eszközöket a Maps alkalmazásában, amelyek valós időben szolgáltatnak közlekedési információkat a háború sújtotta ukrán területeken.
Nagy dobásra készül a Google, az egyik legnépszerűbb alkalmazása, a Google Maps hamarosan azt az útvonalat fogja felajánlani az autósoknak, amely a legkörnyezetbarátabb.
Tizenöt évvel ezelőtt, 2005. február 8-án indult el a Google Térkép szolgáltatás, ami azóta számos funkcióval bővült. Mostanra több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen, hogy megtudja, milyen útvonalon érdemes eljutni A-ból B-be. Az Index összegyűjtötte a legfontosabb változásokat.
Rendkívül népszerű Magyarországon is a Waze szolgáltatása, amivel a felhasználók jelezhetik a közlekedésben résztvevő társaiknak, hogy ha rendőrségi sebességmérést látnak. Hamarosan a Google Mapsben is elérhető lesz a fícsör.
A közösségi kerékpározással kapcsolatos, valós idejű információkkal bővült a Google térkép felülete Budapesten és a világ 24 más városában - közölte a Google az MTI-vel szerdán.
Negyven országban, köztük Magyarországon is elindul a Google traffipaxfigyelője, emellett több új funkcióval is bővül a Google Maps - írja a TechCrunch.
Az elektromos autókkal közlekedőket segíti a Google legújabb fejlesztése. Igaz nem mindenhol lesz elérhető az új funkció, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban indul el elsőként.
Új funkciókat vezetnek be a Google Térképen, az alkalmazásban kialakítanak egy ún. ingázás fület, amely segítségével látható lesz, hogy van-e a szokásos útvonalon torlódás, hol jár épp a busz, vagy mennyit fognak késni a tömegközlekedési eszközök - írja az Index.
Azt gondolnánk, hogy az okostelefonok és az ingyenes navigációs alkalmazások elterjedése miatt a navigációs eszközöket gyártó cégek már rég eltűntek a süllyesztőben, de nem. A navigációs piac egyik úttörője, a TomTom tegnap tette közzé legfrisebb számait, ennek kapcsán néztük meg, hogy tartanak még mindig életben egy látszólag halálra ítélt céget.
Egészen 406-ig jutott a magyar fizetőeszköz.
Súlyos válságot hozott egy vitatott szabályozás.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
Komoly reform készül Brüsszelben, Magyarország pórul járhat.
Eddig hibátlanul halad az elképzelés.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?